
azon gondolkozom, h én nagyon szeretek segíteni. sőt, megtiszteltetésnek veszem, ha megkérnek. de ahhoz, h aktivizáljam magam, el kell jusson hozzám a kérés. meg kell világosan és konkrétan fogalmazódjon a kérés. (az nehezebben szokott menni, h magamtól meglássam, felajánljam, kezdeményezzem, nem mintha észre nem venném) asszem ebben még fejlődnöm kellene, ha kellene egyáltalán. igen, kellene, létezhet olyan szitu, amikor igen. nem mindig van idő kifejteni. 'kétszer ad, aki gyorsan ad' ismerem eme okosságot... hát, vészhelyzetekben nem vagyok jó. nem elég, h előttem van, van, h le is blokkolok, megzavar az a kettősség, h menjek? ne menjek oda? nem szeretek, nem merek beavatkozni kérés nélkül, parázok tőle, h esetleg télleg felesleges beleavatkozásnak tűnhet, h esetleg nem tőlem várják, h elrontok valamit, ilyesmik. persze ezek lehet, h tök felesleges parák megint... hisz ha belegondolok, én magam sem szeretek kérni és jólesik, ha 'meglátják', h jó néven venném a segítséget és kérés nélkül is adják. meghatódom az empatikus dolgoktól amúgy is mindig. viszonzás természetes késztetés bennem. de ha úgy adják, úgy kapom azt a segítséget, h éreztetik a viszonzás elvárását, annak kötelezettség jellegét, akkor nem jó elfogadni. amikor én adok, eszembe sem jut bármiféle viszonzás, hacsak az nem, h jó érzést kapok általa. ez nagyon nagy dolog nekem. soxor olvasott komoly és komolytalan szűz zodiákus jellemzések is kitérnek erre a tulajdonságra, lehetnék jó ápolónő pl. :) áhh. félrecsúsztam. biztosan az önzetlenség és az önzőség ellentétes belső állandó duettje miatt. akkoris... ez a segítségnyújtási téma most és folyton foglalkoztat. anyaként is valami hasonlót él meg az ember, az mégis totálisan más.