Cirio BoLdOG
2006. november 16., csütörtök
 
 


2006. augusztus 18., péntek
2006. július 17., hétfő

most olvastam valahol, h mások kifejezetten azért szeretnek késni, mert szeretnek nagybevonulásost játszani. namondom... megin fordítva ülök a lovon?? mivel émmeg pont azért nem szeretek késni, mert nem szeretek nagybevonulást játszani. szeretem viszont nézni mások nagybevonulását. illetve azt szeretem benne, h lehetek csaknéző. magamban kritizáló. túl. mint mindig. de másokat jobb, mint magamat. magamban. merdiszkrét vagyok.



2006. május 5., péntek

tegnap többször is szóba került a sminkelés téma. úgy láttam, többen mondták azt, h nem sminkelik magukat. hisz az a természetes. idő sincs mindig rá. szükségét sem érzik, csak ha van valami fontos jelenés, alkalom. külsőségnek, álcának, maszknak vélik.
 
pedig ezt éppen a felszínes szemlélő érzi így. sokkal mélyebb jelentése van. az egész onnan ered, h a nagy szemhez ösztönösen vonzódunk.
'A nagy szem mindig is szépségideálnak számított, és joggal kapcsolják össze olyan jellemvonásokkal, mint az intelligencia, erő, gazdag gondolatvilág és őszinteség, szexuális vonzóerő, erotikuis kisugárzás.'

emléxem, kislánykoromban is kifestettem az összes babámat, eccerűen élvezetet jelent számomra :) még pasikon is tud tecceni... najó, elismerem, az már speciális eset (nanem úgy, mint az általam gyűlölt tv-spotban)
és ma reggel látom, a kutyánk sem kivétel, éjjel valahogy sikerült beleheverednie a gyerekek krétarajzaiba a kerti járdán és most rózsaszínben pompázik egyes helyeken, mondhatom, nagyon különleges! :)

van még előnye a mindennapi szemfestésnek: megismeri az arcát. rutinossá válik az ember. mert úgy sminkelni, h ne a festék látsszon, hanem az arc, a szem, a finoman hangsúlyozott részek váljanak széppé, szebbé, nem könnyű. a jó smink nem látszik :) és aki naponta gyakorolja, ugye jobban meg tudja csinálni, nem lesz harsogó és nevetséges maszk belőle. pont az alkalmi, fontos megjelenés előtt...



2006. április 16., vasárnap
2006. március 6., hétfő

c_finder-nek üzenem: írok icq-n, de nem látod.  vmi beállítási gond lehet, nézz utána!

 



2005. december 29., csütörtök
2005. november 24., csütörtök

sírjunk még? ... ezen a filmen kb 15 évesen nagyon ment. Leonard Whiting nem lett nagy sztár, én mégis a mai napig jól emléxem a nevére...
lányom - aki pasikra is használja ezt a szót, érdekes módon - aszondaná: SZÉP : )) télleg az. ohh Rómeóóó

 

 

 

 

 

 

 



2005. november 10., csütörtök

lehet hülyewok, de én szeretek valahogy sírni filmen. nevetni és sírni is egyre kevesebb filmen tudok. de sírni mélyebb, átjáróbb, jobb. komolyan megtisztító hatása van. és nagyon rég sírtam filmen. a legutóbbi ilyen élmény pedig egy olyan darabon történt... abszolut nem számítottam éppen sírásra. de jött... és nagyonnagyon jólesett. tökéletes díszlet volt a későőszi ködös, hideg éjszaka, egyedültvzve az ágyban, valaminek vége lett, de nem az volt a sírásra késztető, hanem az az érzés, amikor valami nagyon régóta várt dolog bekövetkezik. nem szomorúsírás. örömsírás.
belesűrítve minden más...(csak elaludni nehéz napok óta)

 



2005. október 13., csütörtök

 

mostanában rendszeresen fekete macskák szaladgálnak át előttem. egyetlen szerencsém, h nem vagyok babonás. (mivel ma se péntek a 13-a...)
tegnap pedig, ha babonás lennék is, biztosan feledtette volna velem a meglepődés és a komikus helyzethez illő mosoly, a történet ugyanis egy nagyáruházban esett meg :) a madarastecsóban a sorok között átsuhant egy fekete macsek. igazi vadász módjára, egerészve :)) itt aztán soksok igazi ínyencség van, néha olyan is, h kalácsba csomagolva található a macskakaja :)

 

 



2005. október 6., csütörtök

   ma ezeket ajánlom : )

 



2005. szeptember 13., kedd

egyéniség nemegyenlő utánzás
továbbadás nemegyenlő utánzás
folytatás egyéni szempontok alapján nemegyenlő utánzás
szívvel látni nemegyenlő vakság
irigység nemegyenlő önbizalom



2005. szeptember 12., hétfő

Add tovább - page 23 játék

1. Ragadd meg a hozzád eső legközelebbi könyvet
2. Csapd fel a könyvet a 23. oldalon
3. Keresd ki az ötödik mondatot
4. Tedd közzé a szöveget az oldaladon ezekkel az instrukciókkal együtt.

A bárban néhány eurohím lézeng, a sötétöltönyös fajtából.
(William Gibson: Trendvadász)

itt találtam ]



2005. szeptember 8., csütörtök

szellő
 
Pislogsz hogy mi van most hátakkor
Tekerjünk nézzük meg belülről
Csináljunk bélést a bánatból
Vagy inkább vegyük át még egyszer előröl

Hét pisztoly hét golyó hét halál
A lélek a húsban már alva jár
Látom, hogy odabenn áll a bál
De milyen jól áll neked ez is jól áll

Indul az agy a szív és a tüdő
Jó veled mikor csúszik az idő
Remeg a hús a csontban a velő
Észrevétlenül szalad az idő

Megyünk de mégsem közeledünk
Tombol a türelem
Odakinn kutyák csaholnak vaú
De minket elrejt a szerelem

A szótlan vágyak hegedűjét
pengetve terelem
Az álmos embert oda ahol
Semmi sem idegen




már tudom. rég. már nem türelmetlenkedem ... olyan nagyon - olyankor, ha valami nem sikerül könnyen, hamar, észrevétlenül. amikor oda kell rá figyelni már csak azért is, mert időt ad nekem. időt ad arra, h újra belegondoljak, vagy egyáltalán belegondoljak egy felmerülő késleltető probléma hatására. arra szoktam rájönni ilyenkor, h állj! itt valami fontos készül. értékelendő. akár sorsot döntő. időt kaphatok felkészülni. mert meglesz, csak nem könnyen, nem hamar, de meg kell lennie... lényegtelen a probléma kiinduló pontja, oka, ilyenkor. meg is oldódik magától szinte. de beáll akadályként, ál-akadályként, mivel célja a végső cél maga. (pl ha nemtok kapcsolódni a netre. és nemtok elküldeni egy levelet. elgondolkozhatom ezalatt, talán nem is kéne elküldenem? komolyan. ha most minden simán műxik, már el is olvasta volna... és talán már meg is bántam volna?) így lemegy egy kis film csaknekem és tán meg is gondolom magam, látom, a célhoz lehet, más út vezet... vagy örökre bevésődik, h igen ez volt az, ami olyan nehezen jött össze.
az idő nagy kincs. ha 'véletlenül' jön egy üresjárat, célja van biztosan. életet menthet.



2005. szeptember 7., szerda
2005. szeptember 5., hétfő
... a géphez fűződő viszony a technikával létesített szimbiotikus kapcsolat; végső soron mentális házasság. Helyesen értelmezve: a kibertér atmoszférája ugyanazt az aurát jelenti, amely valaha a bölcseletet lengte körül. A tiszta információként elénk tálalt világ nem csupán a szemet és az elmét bűvöli el, de a szívet is elragadja. Kitágít, és erővel tölt el. Ez Erósz.
...
... minek utazni, nincs is máshol, illetve minden máshol olyan közel van, ott a konyhaasztalon...
[Jake Smiles 1 LINK]


2005. szeptember 4., vasárnap



2005. augusztus 31., szerda
2005. augusztus 30., kedd
« Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére »


Asszocirio...




CURRENT MOON

Jutu


Utolsó kommentek
Legtöbb komment
Linkek

Musicbox


Cirio BoLdOG © 2004-2009 | Fel a fellegekbe!